Kedden az ország nagy részén több órára kisüt a nap, de a Tiszántúlon és a Zemplén térségében sok lesz a felhő, Szabolcsban estig esőre is lehet számítani. Eközben délután nyugat felől újabb felhősödés kezdődik, estefelé a nyugati, északnyugati határvidéken ismét előfordulhat eső. Az északnyugati szelet a Délnyugat-Dunántúl és az északkeleti megyék kivételével nagy területen kísérik viharos széllökések, délutántól gyengül a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között valószínű. Késő estére 0 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet.
Éjszakára a keleti tájakon is megszűnik az eső, átmenetileg a felhőzet is csökken, és ott párásság, köd képződik. A Dunántúlon és a Duna-Tisza közén azonban újra beborul, és főként a Dunántúlon fordulhat elő eső, zápor. Az északnyugati szél jelentősen mérséklődik, már legfeljebb erős széllökések lehetnek. A legalacsonyabb hőmérséklet -3 és +5 fok között alakul.
Szerdán a változó felhőzet mellett néhány órás napsütésre számíthatunk, de a Békéscsaba-Salgótarján vonalban egész nap borult maradhat az ég. Éjszaka több, napközben már kevesebb helyen valószínű zápor, főként a hegyekben hózápor is lehet. Az északnyugati szél az északkeleti és délnyugati tájak kivételével megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 11 fok között alakul.
Csütörtökön gyengén vagy közepesen felhős ég mellett több órára kisüt a nap, legfeljebb egy-egy hózápor fordulhat elő. Az északnyugati szél megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 8 fok között alakul.
Csak januárban érkezhet az igazi tél
Az Országos Meteorológiai Szolgálat egyelőre nem bocsátkozott hosszabb távú prognózisokba, viszont a kiderul.hu meteorológusa Molnár László a jelenlegi modellek alapján úgy becsülte: az év utolsó napjaiban marad a változékony, szeles idő, majd a január meghozza az igazi telet. A 24.hu által idézett előrejelzés szerint várhatóan január 7-től komoly fagyok és nagyobb mennyiségű, országos havazás érkezik.
Ki is tart majd jó két hétig, aki a valódi telet kívánja kiélvezni itthon, most talán lehetőséget kap rá. Talán, mert a számos állandóan változó tényező alakította időjárás tekintetében két hétre előre a részleteket nem lehet teljes biztonsággal előre jelezni.
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Kinyíltak a családi trezorok: meglepő, mi történt az ékszerekkel és a tört arannyal
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják