Ugyanúgy viszik a tejet, mint a koronavírus-járvány előtt, nem tapasztaltunk a tejtermelésre károsan ható folyamatokat - mondta a Világgazdaságnak Krajcsovicz András, a kondorosi Fríz-Tej Zrt. igazgatósági tagja.
A spot piaci árakra hivatkozva egyes felvásárlók próbáltak ugyan árat csökkenteni, de összességében nem tapasztaltak negatív folyamatokat. Az enyhe tél miatt a tehenek tejhozamának visszaesése a szokásosnál kisebb volt, de a többlettejre is van most kereslet a szakértő szerint. A húsvét után is megmaradt kereslet miatt enyhe drágulás is jöhet.
A járvány terjedése sem akadályozza a magyar tejexportot. Kizárólag az Olaszországba irányuló nyerstej-exportnak kellett új régiókat találni, amit Nagy István agrárminiszter szerint sikerült is megoldani. Ha a kivitel továbbra is zavartalanul folyhat, akkor jelentősebb belföldi fölösleg kialakulásától sem kell tartani.
A válság eddig leginkább a kis- és középvállalkozásokat érintette, mivel ők a legfőbb beszállítói az iskolatejprogramnak, a HoReCa-szektornak, valamint a közétkeztetésnek. A boltokban csökkenés helyett inkább növekedést tapasztaltak a keresletben.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra