Tavaly már otthagyta a vezérigazgatói posztot. Irányítása alatt lett az apró kávézóláncból az egész világot behálózó óriásvállalat - írja a 444.hu a BBC-re hivatkozva.
Azzal, hogy a Starbucks igazgatótanácsát is otthagyja, ismét felerősödtek a pletykák, hogy a 64 éves Schultz politikai pályát fontolgathat. A New York Timesnak adott interjújában nem zárta ki, hogy indulna az elnökségért. Mint akkor fogalmazott, a következő fejezete arról szól majd az életének, hogy kitalálhatja, hol lehet olyan szerepe, ahol vissza is adhat valamit. Ugyanakkor azt is hozzátette: szolgálni akarja a hazáját, de ez nem feltétlen közhivatalért történő indulást jelent.
Kapcsolódó
Schultz 1982-ben került a vállalathoz, a marketingrészleget vezette. 1985-re már az igazgatótanács tagja volt, onnantól pedig gyakorlatilag végig ő vezette a tanácsot. A kezdeti 11 üzlettel működő vállalat az irányítása alatt 28 ezer kávézós óriássá nőtt, a részvények árfolyama pedig 21000 százalékkal emelkedett.
A Starbucks volt az egyik első nagyvállalat, ami egészségbiztosítást kínált az alkalmazottaknak, és a vállalat vezetőjeként a menekültek megsegítése mellett is többször kiállt. Személyes vagyonát 2,8 milliárd dollárra becsülik.
A kép forrása: Pixabay
Legolvasottabb
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég