A Worldsteel több mint 160 acéltermelőt fog össze, tagjai a világ acéltermelésének csaknem 85 százalékát adják. A világ acéltermelésének csaknem fele Kínára esik, az ázsiai ország tavalyi termelése 6,6 százalékkal, 928,3 millió tonnára emelkedett - írja az MTI.
A korábbi harmadik helyről a másodikra lépett elő India, amelynek az acéltermelése 4,9 százalékkal, 106,5 millió tonnára bővült. A harmadik helyre visszacsúszott Japán termelése 0,3 százalékkal, 104,3 millió tonnára mérséklődött.
Kapcsolódó
Az Egyesült Államok megtartotta negyedik helyét, termelése 6,2 százalékkal, 86,7 millió tonnára nőtt.
A korábbi hatodik helyről az ötödik helyre jött fel Dél-Korea, 72,5 millió tonna termeléssel, ami 2 százalék növekedés 2017-hez viszonyítva, míg a hatodik helyre esett vissza Oroszország, amelynek az acéltermelése 0,3 százalékkal, 71,7 millió tonnára nőtt.
A 28 tagú Európai Unió tavalyi acéltermelése 0,3 százalékkal, 168,1 millió tonnára csökkent. Ez volt az egyetlen térség tavaly a világon, ahol visszaesett az acélterelés 2017-hez képest.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt