Tarlós István visszatekintve a kampányra elismeri, hogy követtek el hibákat, többek között lehet, hogy megérte volna vitatkozni Karácsony Gergellyel. Elárulta azt is az interjúban, hogy korábban mindig maga vezette a kampányait, most viszont másokkal közösen. Volt amivel egyetértett és volt, amivel nem.
A volt polgármester örül annak, hogy 70 évesen, nem kell egy ellenzéki többségű közgyűlésben politizálnia. Amióta nem polgármester 2-3 órával többet alszik éjszaka. Emellett ugyanakkor nagyon örül a miniszterelnöki tanácsadói pozíciónak. Egyrészt fizetést kap, másrészt szerinte munka nélkül megindul a leépülés.
Még nem tudja, pontosan mivel fog foglalkozni, de az már most biztos, hogy aktuálpolitikával és konkrét budapesti fejlesztésekkel nem.
Nekem mindig is többet jelentett a hatalom, mint a pénz. Ez a hatalom most megszűnt, de a lényeg, hogy megéltem, és hosszú ideig. A hatalmat jóra is lehet használni. A főpolgármesterség nagyon komoly hatalom.
- mondta Tarlós István.
A volt főpolgármester elismerésnek tekinti a megemelt végkielégítést és köszöni azoknak, akik megszavazták. A díszpolgársággal kapcsolatban azonban az Index kérdésére kitérően válaszolt.
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Horror az orosz kórházban: halott emberek szerveit és csontjait árulták
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Riadó! Szennyezett tápszerek kerültek forgalomba
Támogatások özöne ömlik a családokra: már csak egyetlen kínzó kérdés maradt
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt