Az NGM pénteki közleménye szerint a megállapodás célja közös fejlesztési programok indítása, a tudományos információk és technológiák cseréjének ösztönzése, a tudományos és technológiai, valamint fejlesztési projektekben való közös részvétel előmozdítása - beleértve az együttes pályázást is -, továbbá tudósok, kutatók és szakértők kölcsönös látogatásának lehetővé tétele.
A kutatók nemzetközi tudományos és technológiai hálózatokba és együttműködésekbe bekapcsolódásának, szakmai fejlődésüknek elősegítése nemcsak stratégiai szempontból jelentős, hanem ösztönző tényező a fiatal kutatók, illetve a kutatói pályát választók számára is.
A most aláírt megállapodást a közeljövőben további konkrét projektek követik, amelyeket a rövidesen Montenegróba utazó hazai szakemberek véglegesítenek - áll a közleményben.
Az NGM hangsúlyozza: Magyarország érdeke, hogy az eddig elért sikereket, kedvező fogadtatást Montenegróban a jövőben is megőrizze. Mindemellett Magyarország különös jelentőséget tulajdonít Montenegró Európai Unióhoz és a NATO-hoz történő csatlakozásának, elkötelezetten támogatja a montenegrói ambíciókat.
Orbán Viktor miniszterelnök június 15-én Budapesten írt alá kiemelt partnerségi megállapodást Igor Luk¹iæ montenegrói kormányfővel; a mostani megállapodás ennek első kézzelfogható eredménye - hangsúlyozza az NGM a közleményben.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart