A NÉBIH szakemberei március elején egy diópótló terméket, növényi préselvényeket és liszteket előállító üzemben tartottak ellenőrzést, ahol súlyos technológiai, higiéniai és nyomonkövetési hiányosságokat állapítottak meg.
A koszos, takarítatlan, repedezett falú és padozatú egységben megdöbbentő körülmények között készültek a manapság oly kedvelt lisztek és egyéb készítmények, mint például a sárgabarack magliszt, lenmagliszt, mákliszt, szőlőmag liszt, búzacsíra, kókuszreszelék. A termékeket szennyezett, takarítatlan gépeken készítették és koszos edényekbe töltötték - közölte a hatóság.
Az élelmiszer előállítására használt helyiségben az emberre is veszélyes, széttaposott rágcsálóméreg, valamint mumifikálódott patkánytetem fogadta az ellenőröket. Az előírt dokumentációkat egyáltalán nem vezették, továbbá a gyártást sem dokumentálták. Sem az alapanyagok, sem a késztermékek nem voltak nyomonkövethetőek.
Az eljárás során az üzem működését azonnali hatállyal felfüggesztették a hatóság szakemberei, valamint elrendelték 100 tonna termék forgalmi korlátozását. A teljes tétel értéke a száz millió forintot is elérheti.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak