A Magyar Közlönyben megjelent határozatban a kormány egyetért azzal, hogy a Szeged-Rendező-Röszke-országhatár vasúti pálya és biztosítóberendezés korszerűsítése, valamint a szakasz villamosítását magában foglaló fejlesztés megvalósuljon.
Ez azonban egy nagyobb projekt része, mivel a MÁV-nak és az illetékes minisztereknek tárgyalást kell kezdeményezniük a szerb illetékesekkel a Szeged-Szabadka vasútvonal fejlesztéséről. A vasút Szabadkától Bajáig tart majd és a teljes Szeged-Baja vonalra feltételes közbeszerzést kell kiírni, hogy ismertté váljanak a költségek. Ezt követheti majd a projekt európai uniós forrásokból megvalósuló támogatása. A feltételes közbeszerzést jövő év március végéig kell lefolytatni.
Kapcsolódó
Egy idén júniusi kormányhatározat 170 millió forintot irányzott elő a Debrecen, Nagyvárad, Szeged, Szabadka és Pécs nagyvárosokat összekötő Déli vasút fejlesztési terv előkészítésére. A mostani projekt ennek csak egy részét tartalmazza.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart