A két sípálya a magyarországi síelés több mint felét adja, így eddig is jelentős összegeket fordítottak fejlesztésükre, és már most kész tervekkel rendelkeznek a további bővítésre. A fejlesztés részeként négyévszakos sífelvonót építenek, amelyet mindkét sípályán a következő szezon kezdetére üzembe állítanak - mondta el Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos egy nemrégen megtartott budapesti sajtótájékoztatón.
A bejelentett beruházások 300 millió forintos támogatástartalmúak, így összértékük 800 millió forint, a fennmaradó részt pedig saját forrásból kell finanszírozni a sípályát üzemeltetőknek. Ha a projektek jól sikerülnek, akkor további sípályákon is folytatódhatnak a fejlesztések a jövőben, így Kékestetőn, Visegrádon vagy Nagy Hideg-hegyen - olvasható a portfolio.hu-n
Ebele Bálint, az eplényi síközpont cégvezetője ismertette, hogy a terveik szerint a fejlesztéssel téli-nyári szabadidőpark jön létre Eplényben. A négyévszakos fejlesztés a régió turizmusának fellendítése mellett a környék iskolásainak is lehetőséget nyújt a testnevelési órák keretén belül a síelés megtanulására. A felvonó nyáron is üzemel majd, és kötélpályát is terveznek építeni.
Kőrösi Péter, a Mátraszentistván Sípark ügyvezetője elmondta, hogy a négyüléses felvonó megépítése a 2017-es év legnagyobb fejlesztése lesz, lehetővé teszi a négyévszakos kihasználást, a síterep hóbiztonsága is nő. További nyári attrakciókat is terveznek kialakítani, ezek között a hegyi játszótér építését emelte ki. A fejlesztésekkel a környékbeli szálláshelyek kihasználtsága tovább emelkedik - tette hozzá.
Legolvasottabb
Magyar fiatalok diadala a rák felett: erre senki nem számított
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Valami eltört: váratlan pofont kapott az autógyártó