A 180 igen szavazattal, 1 nem ellenében elfogadott döntés értelmében március 1-jétől nem kell illetéket fizetni az anyakönyvi kivonatért, a 18 éven aluliaknak az általános tételű közigazgatási eljárásokért, a 65 évnél idősebbeknek pedig a magánútlevélért. Nem lesz díjköteles a családi név korrekciójára irányuló eljárás sem - írja az MTI.
A családi otthonteremtési támogatás igényléséhez kapcsolódó ügyintézés megkönnyítése miatt nem kell fizetni a jogviszonyt igazoló egészségbiztosítási pénztári hatósági bizonyítvány kiállításáért.
Mentesülnek az illeték megfizetése alól azok, akik az egyéni vállalkozók nyilvántartásában szereplő adatokról állíttatnak ki hatósági bizonyítványt, vagy kft.-t, egyéni céget, közkereseti, betéti társaságot jegyeztetnek be a cégbíróságon. Utóbbi ügycsoportban közzétételi költségtérítést sem kell fizetni.
Megszüntetik a szállásadói nyilatkozattal kapcsolatos, valamint a Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok nyilvántartásba vételére vonatkozó illetéket. (Elbukott a fiatalok ingyenes vasúti bérlete?)
Az építésügyi eljárási szabályokkal összefüggésben is több illeték csökken vagy megszűnik. A hatósági bizonyítvány kiadása például 3000 forint lesz, a nem hiteles, elektronikus tulajdonilap-másolatot pedig évente kétszer díjmentesen lehet lekérni.
A módosítás értelmében illetékmentes lesz az öntözési berendezések engedélyezésnek eljárása és a közműpótló talajvízkút létesítésének, átalakításának, megszüntetésének engedélyezése.
A szétaprózott termőföldek egyszerűbb egyesítése miatt megszűnik a telekalakítási eljárásért fizetendő díj.
A döntés érinti az igazságszolgáltatást is: a továbbiakban nem kell díjat fizetni az igazságügyi szakértői névjegyzékbe történő bejegyzés és a szakterület kiterjesztése esetén.
A kormány korábbi közlése szerint az újabb bürokráciacsökkentő intézkedés a lakosságnak 400 milliós, míg a vállalkozásoknak további 1,2-1,3 milliárd forintos megtakarítást jelent.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Jeges rémálom: bezárt a repülőtér, nincs fel- és leszállás
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt