Megnőtt a szakemberek iránti kereslet, a szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma szignifikánsan nőtt a tavalyi évhez képest: 2021-ben 61 százalékkal több hirdetés került ki aprofession.hu állásportálra.
A gépkezelők iránti kereslet nőtt a legnagyobb mértékben idén: 113 százalékos növekedés mérhető az előző éves adatokhoz képest, amit a betanított munka (103 százalék), a felszolgáló, pincér, pultos (101), a konyhai munka (86) és a műszerész (83) követ sorrendben.
A meghirdetett állásokra jelentkezők száma alapján elmondható, hogy az előző évhez képest most a legnagyobb kihívás felszolgálókat, pincéreket, pultosokat és szakácsokat találni, amit a gépkezelő, valamint a hegesztő, lángvágó követ, majd az anyagmozgatás, rakodás.
Az összes jelentkezés tekintetében a fizikai munkakörökben meghirdetett állásokra beadott pályázatok száma 9 százalékkal csökkent a tavalyi adatokhoz képest. A legjelentősebb növekedés tekintetében a szabó, varró kategória vezet közel 32 százalékos emelkedéssel, amelyet a fodrász, kozmetikus követ majdnem 29 százalékkal, majd a konyhai munka (valamivel több, mint 20 százalék), autószerelő, szervizes és a masszőr (közel 19 százalék).
Az építőipari álláshirdetések száma 41 százalékkal emelkedett az elmúlt egy év során. E szektorban már évek óta szakemberhiány van – függetlenül a járványtól – a külföldre vándorlás, a szakma elöregedése és a megfelelő mennyiségű és minőségű utánpótlás elmaradása miatt. A tavalyi évben tetőző extrém viszonyokat követően már visszarendeződött a helyzet, sőt 33 százalékos növekedés tapasztalható az egy meghirdetett pozícióra jutó pályázók arányában.
| hegesztő-lángvágó | 382 |
| lakatos-géplakatos | 353 |
| villanyszerelő | 328 |
| autószerelő, szervizes | 321 |
| gépszerelő | 320 |
| Forrás: profession.hu | |
Az aktív álláskeresőknél, akik a tapasztalatuknak megfelelően jelentkeztek az üres pozíciókra, a havi bérigény nagy átlagban nettó 233 ezer forint, ami tavaly óta 7 százalékot emelkedett. A legjelentősebb bérigény-növekedés a gépszerelő, valamint a lakatos, géplakatos esetében történt (11-11 százalékos növekedéssel 320 és 353 ezer forint), amit a gépkezelő követ (9 százalékos növekedéssel 247 ezer), majd a hegesztő, lángvágó és a betanított munka (9-9 százalékos növekedéssel 382 és 213 forint).
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet