Az MNB szakemberei szerint az lenne a kívánatos, hogy a következő 10 évben a mostanihoz képest további 1 millió, állampolgár tegyen félre pénzt a nyugdíjas éveire. Ezzel párhuzamosan azt szeretnék, ha a mostaninál hatékonyabb biztosítási szektor működne az országban, tőkeerősebb, de a jelenleginél kevesebb számú biztosítóval.
A sajtótájékoztatón mutatták be a jegybank A biztosítási szektor 10 éves jövőképe 7 pontban című új kiadványát. Az elemzés szerint az öngondoskodási típusú szerződések száma 2007-től kezdve 2013-ig folyamatosan csökkent, egyrészt a pénzügyi szektor iránti bizalomvesztés, másrészt a gazdasági válság miatt más célokra felhasznált jövedelmek és megtakarítások miatt. Az életbiztosítások közül ebben az időben sok megszűnt, például visszavásárlás révén, a nyugdíjpénztáraknál pedig érdemben megnőtt a nem fizető tagok aránya.
Az életbiztosítási és nyugdíjpénztári lefedettség az öngondoskodási szerződések arányát mutatja a gazdaságilag aktív állampolgárok számára vetítve, a mutatószám azt szemlélteti, hogy a lakosság aktív rétegének hány százaléka rendelkezhet legalább egy öngondoskodási termékkel. A magyarországi lefedettség jelenleg alacsony: 2016-ban 54 százalék volt, míg 10-15 évvel korábban 20-30 százalékponttal magasabb arányok mellett működött a piac.
Az MNB ügyvezető igazgatója szólt arról is, hogy az életbiztosítási és nyugdíjpénztári lefedettség aránya ideális esetben elérheti a korábbi szinteket, és meghaladhatja a 80 százalékot. Amennyiben a gazdaságilag aktívak számának változatlanságát feltételezzük (közel 4,6 millióan vannak), akkor az általuk kötött biztosítások és nyugdíjpénztári tagságok száma meghaladhatja a 3,5 milliót, ami a jelenlegi 2,5 millióhoz képest akár további 1 millió új öngondoskodó személyt is jelenthet a következő 10 évben - tette hozzá.
Az MNB több oldalról is erősíteni kívánja a piaci versenyt. A biztosítói piacon az első, legfontosabb 5 társaság piaci koncentrációja a 2002.évi 80 százalékról 2016-ra 60 százalékra csökkent, az MNB szerint a mérséklődés a továbbiakban is kívánatos, és a jegybank szakértői a hátralévő 10 évben 5-6 százalékos további csökkenést szeretnének ebben a mutatóban. Jelenleg 27 szereplő működik a piacon, a jegybank szerint a jövőben konszolidáció várható, az egészségesebb, modernebb, a termékek értékesítésében modern csatornákat felhasználó társaságok maradnak a piacon - mondta Kandrács Csaba.
A kép forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722015874.jpg/240/?v=2024012201)
Eljárás Magyarország ellen: Brüsszel beavatkozik a költségvetési hiányba
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)