Juhász Gábor szociális jogokkal foglalkozó kutató előadásában a társadalombiztosítás nyugdíjrendszer-változásait reformok egymásra torlódását emelte ki, ezek hatásaként a társadalomban terjed a bizonytalanság érzése, az ellátórendszerek iránti bizalomvesztés, ennek következtében pedig felerősödhetnek a járulékkerülő magatartások. Az eltitkolt jövedelem kerülhet önkéntes nyugdíjpénztárakba, és így a jelenség akár úgy is értékelhető, hogy a társadalom elindul az öngondoskodás irányába.
A probléma az, hogy erre - különösen a jelenlegi időszakban - sokan képtelenek, ugyanis nem tudják magukat kivonni a járulékfizetés alól, és más módon sem tudnak magánnyugdíj-befizetéseket finanszírozni. Ők az állami társadalombiztosítás foglyai maradnak, míg egyes társadalmi csoportok képesek az állami ellátórendszerektől függetlenül is gondoskodni jövőjükről, ez a rendszerváltás óta tartó folyamat pedig a társadalom kettészakadását erősíti - fejtette ki Juhász Gábor.
Az ombudsman az idén a rokkantsági ellátórendszer átalakítása és a korhatár előtti öregségi nyugdíj megszüntetése kapcsán az Alkotmánybírósághoz fordult, mivel álláspontja szerint az erről szóló törvények ellentétesek a jogállamiság, a jogbiztonság, az esélyegyenlőség elvével, illetve a szerzett jogokba vetett bizalom védelmével.
A válság vesztesei projektnek három nagyobb kutatási iránya volt. Az első a bűnös szegénység elnevezésű, amely a hajléktalansággal, az etnikai és szociális előítéletességgel, a gyűlölet-bűncselekményekkel és az uzsora problémakörével foglalkozott. A második kutatási irány a környezetvédelemre irányult, a harmadik, a felelős állam, tudatos polgár elnevezésű pedig a társadalombiztosítást, az egészségügyet és a végrehajtási eljárásokat vizsgálta.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart