A NAV munkatársai az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszer (ekáer) adatait is felhasználva ellenőrzik a kamionokat. A külföldről érkező illetve a kivitelre szánt termékek kereskedelmét nyomon követve iktatják ki a törvénytelenül forgalmazott szállítmányokat. Az áruszállítás ellenőrzése mellett a termékek rendeltetési helyén is megjelenik a NAV - olvasható a hivatal közleményében.
A célkeresztben elsősorban az ünnepek előtt és a téli szezonban keresett árucikkek kereskedői állnak. Közülük is leginkább azok, akik a NAV információi szerint nagy eséllyel kísérletet tesznek bevételük eltitkolására, illetve az állami költségvetés terhére próbálják adójukat minimalizálni vagy akár nullára redukálni.
A nagykereskedők mellett a kiskereskedők gyakorlatát is figyelemmel kíséri a NAV, a web-áruházak, a bevásárlóközpontok, a távol-keleti árukat kínáló üzletek, valamint a piacok, a vásárcsarnokok forgalmát is ellenőrzik. Ez utóbbiak kereskedőit az akció előtt országszerte tájékoztatta a hivatal a sajtón, illetve a piacfelügyelőségeken keresztül, hogy se a vevőket, se az árusokat ne érje váratlanul az ellenőrök folyamatos jelenléte.
Az országos nagyszabású ellenőrzés-sorozat előtt a NAV munkatársai elemezték a korábbi ellenőrzések, az adóbevallások, az EKÁER-ből és az online pénztárgépekből érkező adatokat, hogy kiszűrjék, mely területeken, mely gazdálkodóknál jelenik meg az adóelkerülés legnagyobb kockázata. Ezzel, a több forrásból gyűjtött információkra alapozott célzott kiválasztással hatékonyabb munkát végezhetnek a revizorok.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon