A cégadatok szerint Vörös november 8-án vette át - a változást pedig november 16-án jegyezte be a Cégbíróság - a vállalkozást Nyerges Zsolt üzletembertől, akihez még nyáron került át korábbi üzlettársa, Simicska Lajos csaknem teljes cégbirodalma.
A Céginfo.hu adatai szerint az egy fővel működő Euro Publicity Kft. 2017-es árbevétele 314 millió forint volt, adózás előtti nyeresége pedig 78 millió forintra rúgott.
Kapcsolódó
A mostani tranzakcióval már két egykori Simicska-érdekeltség áll Vörös tulajdonában, mivel a milliárdos árbevételt termelő Mezort Zrt. agrárcég is nemrégiben az övé lett.
Vörös József több szálon is köthető Mészáros Lőrinc nagyvállalkozóhoz, többek közt Mészárost képviselte egy földvásárlási árverésen, valamint jogi képviselője Mészáros által vezetett alapítványnak, amely a felcsúti Puskás Akadémiát üzemelteti - írta a portál.
Nemrégiben derült ki az is, hogy Simicska egy másik elhíresült cége is Mészáros környezetébe vándorolt: Közgép Zrt. október végi rendkívüli állománygyűlésén jelentették be, hogy Nyerges eladta a vállalatot a Duna Aszfalt Kft.-nek.
Simicska júliusban adta el érdekeltségeit egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak, de már akkoriban megjelentek olyan hírek, hogy ő csak közvetítő szerepet tölt be, és a cégek idővel Mészáros környezetéhez kerülnek majd.
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak