A Napi Gazdaság pénteki számának cikke
A vállalat vezetősége már csak alacsony vagy közepes egy számjegyű árbevétel-növekedésre számít 2013-ban, szemben a korábbi, biztosan közepes egy számjegyűt előrevetítő prognózissal. A második negyedévben négy százalékkal, 3,38 milliárd euróra mérséklődött a vállalat árbevétele az egy évvel korábbihoz képest − a Reutersnek nyilatkozó elemzők ennél kisebb zsugorodást vártak. Az üzemi nyereség 252 millió euró lett, szemben a 261 milliós elemzői jóslattal. A jó hír az, hogy az árfolyamváltozások hatását kiszűrve a forgalom 3,5 milliárd eurón stagnált volna.
Nyugat-Európában − szintén az árfolyammozgások kiszűrésével − 11 százalékkal zuhant a bevétel. Ez nem vezethető vissza teljesen az európai gazdaság gyengélkedésére, ugyanis a bázisidőszakot megdobta a tavalyi labdarúgó Európa-bajnokság és a londoni nyári olimpia. A nagy sportrendezvények hagyományosan jól jönnek a sportszergyártóknak.
Az Adidashoz tartozó Reebok márka 11 százalékkal bővítette eladásait. A cégvezetés szerint a terveknek megfelelően kilencszázalékos üzemi nyereségrátával zárhatják 2013-at. Ez az ígéret azonban tegnap kevés volt a tőzsdei befektetőknek, akik eladásaikkal több mint három százalékkal nyomták lejjebb az Adidas-részvények árfolyamát.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat