Az elmúlt két esztendőben bő két hónapra pedig be is kellett zárniuk a ruházati butikoknak, ami nagyot faragott a piacukból. Olyannyira, hogy a járvány legnagyobb boltos vesztesei így a ruházati boltok lettek - írja a blokkk.com.
Hiába vásároltak a magyarok 2021-ben közel ötödével több ruhadarabot vagy éppen cipőt, mint egy évvel korábban, a ruhás, cipős boltok piaca mennyiségben még mintegy 10 százalékkal elmarad a járvány előtti 2019-es vásárlásoktól. A turkálók sem állnak jobban, hiába nőtt a piacuk 2021-ben 12 százalékkal, darabban, kilóban.
Kapcsolódó
Idén viszont jó az esélye annak, hogy 2022-ben ledolgozzák ezt az elmaradást.
A ruházati piac változásának éppen az volt az egyik iránya, hogy feladva a szakboltos tagozódást, egyre több áruház kínált ruhaféleségeket is, egy magára valamit is adó diszkont például minden további nélkül kínál ruhás holmikat nem messze a tejföltől, vagy a kenyértől.
Az előbbiek nyomán már nem véletlen, hogy a ruházati vásárlások teljes értékét nézve - a szakboltok mellett a többi árushelyet is figyelembe véve - alig látni elmaradást a járvány előtti szinthez képest. A webáruházak is több ruhaféleséget adtak el ebben az időben.
A szakboltok súlya a járványidőszak változásai következtében így visszaesett, negyedéről harmadára. A bő két hónap bezárás (2020-ban és 2021-ben), a home office, a digitális oktatás végül ehhez vezetett, azzal, hogy 2021 egészében az átlagot nézve drágulás alig volt, csak decemberben ugrott 3 százalék környékére – még úgy is, hogy magára valamit is adó ruhás bolt akció nélkül nehezen tud megélni.
előző üzleti év | legutóbbi üzleti év | |
H&N | 74 | 64 |
Deichmann | 45 | 38 |
Office Shoes | 39 | 35 |
New Yorker | 28 | 25 |
Reserved** | . | 25 |
Players Room | 22 | 16 |
C&A | 34 | 21 |
CCC | 24 | 20 |
Humanic | 10 | 7 |
Háda | 15 | 10 |
milliárd forint, legutóbb két üzleti év bruttó árbevétele | ||
*a szakboltok forgalmának több mint 40 százalékát adják | ||
**a korábbi üzleti évben beszámolási időszakot váltott | ||
Forrás: Elektronikus Beszámoló Portál |
A ruhapiac is nagyobbrészt a nagyoké, tarol a fast fashion Magyarországon is, de azért a vásárló választhat más bevásárlóutat is magának. Ott van a megszámlálhatatlan kínai, vietnámi bolt, a sportruházat áruházak, és a lépcsőházak aljára hajdanán bezsúfolt butikok egy része is. A ruhás láncok egy további részének pedig, a márkahordozóknak mérsékeltebb a piaci súlya.
A hagyományos boltok mellett kínál ruhákat egy halom webáruház is, részben összefonódva az áruházaikkal. Ez azonban olyan terep, ahol a ruhás webáruház magyar nyelvű honlapja mögött egy külhoni székhely is állhat, ami csak az általános szerződési feltételekből derül ki, ha egyáltalán magyar nyelven is feltüntetik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Érkezik az új állampapír plusz, ilyen kamatokra lehet számítani

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten

Tavaszi idill péntekig, aztán fordul a kocka

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem
