A rokkantnyugdíjakat felülvizsgáló törvény 2012-es bevezetése és az Alkotmánybíróság (Ab) múlt heti döntése között, amely megsemmisítette a jogszabályt, havonta nagyjából ötmilliárd forinttal károsította meg a kormány a megváltozott munkaképességűeket - írja a Népszava.
A rokkantsági ellátás drasztikus csökkenését eredményező szabály 200 ezer valamilyen fogyatékkal élőt érintett. Így átlagosan havi húszezer forinttal csökkent a járandóságuk. Hegedüs Lajos ügyvéd, a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesületének elnöke, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) korábbi vezetője jutott ilyen összesítésekre számításai nyomán.
Kapcsolódó
Szerinte a megváltozott munkaképességűek nyolcvan százalékát érintette az átminősítés, melynek hatására a 2011-es átlagosan 72 ezer forintos ellátás 2014-re 52 ezerre csökkent. Voltak, akik ezért nem tudták tovább fizetni a törlesztő-részletüket, s így az utcára kerültek, mások, hogy ezt elkerüljék, öngyilkosok lettek.
Csak mert a jogszabály szerinti rokkantsági felülvizsgálatok azt mutatták, hogy a világtrenddel ellentétben Magyarországon a kora előrehaladtával mindenkinek javul az egészségi és fizikai állapota.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?