A rendőrségi közlemény szerint 22 óra 30 perc körüli időpontban a VI. kerületi Teréz körúton történt a robbanás, amelynek eredete egyelőre ismeretlen. A vasárnap reggeli közlemény szerint a a Teréz körút és a Király utcai kereszteződésben lévő egyik földszinti üzlethelyiségben történt.
A robbanás következtében a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) két gyalogos járőre megsérült - mindkettőjüket kórházba szállították. A rendőrség a robbanás körzetét lezárta, és megbizonyosodott arról, hogy további sérültek nincsenek.
A rendőrség - szakértők bevonásával - megkezdte a helyszíni szemlét, tanúkutatást, adatgyűjtést végez. A rendőrség a Teréz körutat teljes egészében lezárta az Oktogon és a Wesselényi utca között, és kordonokat emeltek a Király utcában is.
A rendőrség a lakosság segítségét kéri
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz a budapesti Teréz körúton szombaton késő este történt robbanás ügyében, és a lakosság segítségét kérik - írta vasárnap reggel a rendőrség honlapja.
A Nemzeti Nyomozó Iroda kéri, hogy aki a cselekmény helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a cselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107-es telefonszámon, vagy hívja a 107-es, 112-es segélyhívók valamelyikét.
Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, hogy a rendőrség a Teréz körutat teljes egészében lezárta az Oktogon és a Wesselényi utca között, és kordonokat emelt a Király utcában is.
Az M1 szerint a lakcímkártyával rendelkezőket reggel elkezdték beengedni otthonaikba, de a hostelekben lakó külföldiek egyelőre nem tudtak visszamenni.
Az HVG egy olvasója azt írta, hogy az ingatlan, ahol a robbanás történt, átalakítás alatt volt, ott korábban történt már gázrobbanás.
Néhány járat útvonala módosul
Két trolibuszjárat és a 4-es, 6-os villamost pótló autóbuszok közlekedése módosul a szombat éjjel a Teréz körúton történt robbanás miatt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A 70-es és a 78-as trolibusz terelve közlekedik, nem érinti az Akácfa utca, a Király utca/Erzsébet körút, valamint az Izabella utca/Király utca megállót vasárnap hajnaltól. Szintén üzemkezdettől a hatósági zárás következtében a villamospálya karbantartása miatt a hétvégén közlekedő pótlóbuszok nem érintik a Király utca/Erzsébet körút és a Wesselényi utca/Erzsébet körút megállókat.
Legolvasottabb
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon