"Bár még van két hét az évből én most 705 óránál tartok." - idéz a Népszava egy rendőrt, aki egy Facebook-csoportba írt idei túlmunkájáról. Ezek szerint 11 hónap alatt összességében 29 nappal dolgozott többet az előírtnál. Ennél talán csak az meglepőbb, hogy Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára nem tartja ezt kirívónak.
Szerinte ráadásul jövőre még rosszabb lehet a helyzet. Hosszú évek után ugyanis 2020 márciusában visszakerül a rendőrséghez a szabálysértési ügyek egy része, vagyis az eleve túlterhelt állománynak kell foglalkoznia majd a kisebb súlyú kihágásokkal. A napilap cikkének megjelenéséig ráadásul a rendőr szakszervezet nem tudott arról, hogy a kormány gondoskodik-e pluszpénzről, az állomány bővítéséről.
A várható feszültséget enyhítené, ha a kormányhivatalokból áthelyeznék a rendőrséghez azokat, akik ott a szabálysértési ügyekkel foglalkoztak. Kérdéses persze, lesz-e erre lehetőség: a kormányhivatalokban szintén óriási az emberhiány, ennek is szerepe lehetett abban, hogy feladatköröket vontak el onnan. Ráadásul bizonyos feladatköröket csak kiképzett rendőrök láthatnak el, s ha lenne is jelentkező, legalább két év mire megszerzik a megfelelő végzettséget. A Belügyminisztériumot, de a Népszava cikkének megjelenéséig nem válaszolt a napilap kérdéseinkre az üggyel kapcsolatban.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek