A közösségi közlekedést súlyosan érintette a 2020-21-es koronavírus-járvány, ami miatt a vasúton is jelentősen csökkent az utasok száma: a GYSEV Zrt-nél a pandémia 70 százalékra szorította vissza az utasforgalmat 2020-ban. A járvány időszakában sokan kevésbé érezték biztonságosnak a közösségi közlekedést, a vonatokon és állomásokon szigorú higiéniás rendszabályok voltak érvényben, emellett elterjedt a távmunka, átmeneti időszakokra többször bevezették az online oktatást is – adta hírül a vasúttársaság. A közleményben olvasható, hogy pozitív tendencia 2022 márciusától kezdődött, a társaság tavaly augusztusra már elérte a 2019-es szintet, 2022 októberében pedig már azt regisztrálhatta a GYSEV, hogy az utasszámok meghaladták a 2019-es szintet.
Bíztunk abban, hogy csak átmeneti lesz az utasforgalom visszaesése, nagyon örülök annak, hogy tavaly a kedvezőtlen tendencia megfordult és elmondhatjuk, hogy még soha nem utaztak annyian járatainkon, mint 2022-ben. Ez annak is köszönhető, hogy a pandémiás időszakban sem álltunk le a fejlesztésekkel, javultak a szolgáltatásaink, több komoly, a vasúti infrastruktúrát érintő beruházást, jelentős állomásfelújítást valósítottunk meg
– mondta el Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. elnök-vezérigazgatója.
Az éves adatok alapján 2019-ben az utaslétszám 5 millió 952 ezer fő volt, míg ez a szám 2022-ben 6 millió 220 ezer.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Magyarországon bujkáló ismerős arc tűnik fel a MNB-s kavarásban

Megszűnnek a csekkek és utalványok, minden kifizetés elektronikus lesz

Elhunyt Wachsler Tamás

Éjjel négy hidat is elfoglaltak Budapesten: volt, akit a rendőrök mentettek ki a Dunából

Változik a saját autó birtoklásának szabálya

Olyan változás várható a patikákban, aminek jelentős hatása lehet a lakosság egészségére

Megszállták az oroszok a magyar közösségi médiát

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait
