"A Terrorelhárítási Központ felkészült a kedden Budapestre látogató orosz elnöki delegáció fogadására, illetve biztosítására. Az elmúlt hetekben a TEK, a magyar rendőrség és az orosz partnerszolgálat szakemberei szorosan együttműködve dolgoztak a védelmi feladatok megtervezésén, illetve pontosításán" - közölte Zsuppán András.
A szervezet kommunikációs referense hozzátette: "a lezárásokra, illetve a TEK által bevezetendő személy és létesítményvédelmi intézkedésekre a biztonsági protokollok miatt van szükség."
"Az utcák, csatornafedelek lezárásán túl az érintett területeken megerősített rendőri jelenlétet fognak tapasztalni az ott lakók, a kollégáink mindenben segíteni fogják őket, hogy jussanak el a céljaikhoz" - mondta Zsuppán András.
"Ilyen esetekben, amikor kiemelt védelmet élvező nemzetközi delegáció érkezik hozzánk, akkor mindig együttműködésben dolgozunk a partnerszolgálattal" - hangsúlyozta a TEK kommunikációs referense.
Az nem nyilvános információ, hogy Putyin a saját vagy TEK járműveivel közlekedik-e Budapesten.
"A forgalmi korlátozásokat a hatóságok csak a külföldi delegáció biztonságos mozgásához feltétlenül szükséges ideig tartják majd fent, így segítve a Budapesten közlekedőket" - jelentette ki Zsuppán András.
Azt sem lehet tudni, hogy az orosz elnök meddig marad Budapesten.
"Szeretnénk a Budapesten közlekedők figyelmét, türelmét és megértését kérni és csak a szükséges ideig tartjuk fent a korlátozásokat" - ígérte Zsuppán András.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat