A lap csütörtöki számában megjelent interjúban Szász Károly kifejtette, szerinte a jelenlegi állapot, vagy a teljes egybeolvadás, illetve e két véglet közötti részleges összevonás különböző változatait kell higgadtan végiggondolni, mérlegelve az előnyöket és kockázatokat. Mindezek tanulmányozása után végül a legfelsőbb politikai szinten hozhatják meg a döntést, azaz nem a PSZÁF-nál és nem a Magyar Nemzeti Banknál, amelyek tiszteletben tartják egymás függetlenségét. Hozzátette: "bármilyen átalakításra is kerülne sor, az a mi együttműködésünkön, hozzáállásunkon biztosan nem fog múlni".
A devizahiteles perekről úgy vélte, azokkal csak az időt lehet húzni, az adós és a hitelező számára is az egyetlen helyes magatartás a vállalt kötelezettségek teljesítése. Felmérésük szerint eddig mintegy 1000 devizahiteles per indult, az eddigi jogerős ítéletek mindegyike elutasította az adósok kérelmét - tette hozzá.
Szász Károly arról is beszélt, hogy utólag számos hibát lát a devizahitelezésnél. Hibás volt a pénzügyi közvetítő rendszer, amely ezt a terméket propagálta, az akkori kormány, amely rossz makorgazdasági pályára terelte az országot, és sérülékennyé tette a forintot. Hibázott a fogyasztó is, aki ezt felvette, a hatóságok, köztük a felügyelet és a makrogazdasági helyzetet átlátó jegybank is, mert nem ismerték fel időben az veszélyt. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a hiteleket a bankok a mindenkori jogszabályoknak megfelelően folyósították, a hitelintézetek alapvetően jogkövetők voltak.
A PSZÁF elnöke elmondta, hogy a korábbi magánynyugdíj-pénztári tagoktól jogtalanul elvont tagdíjakból ötmilliárd forintnyit visszafizettek több százezer volt és mai tagnak a szervezetek. A felügyelet ezen felül újabb több száz milliós törvénytelen díjelvonást talált az önkéntes nyugdíjpénztáraknál is, amelyek áttekintése jelenleg zajlik. A vizsgálatok még nem zárultak le, de úgy tűnik, hogy több pénztár összességében itt is bő 300 millió forint értékben jogalap nélkül vont el költségeket tagjaitól - mondta. Hozzátette: ezek egy részét fellépésükre egyes pénztárak már visszatérítették tagjaiknak.
Legolvasottabb
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Árpád fejedelem útja: 88 km/h-s gyorshajtót is rögzítettek a traffiboxok
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar