Várhatóan 28 ezer forint lesz és még két hónapot kell várni rá - erről tájékoztatta a pácienseit a Nemzetközi Oltóközpont, amely pénzért soron kívül kínál koronavírus elleni vakcinát - írja hvg.hu.
Újabb vizsgálatot indított a Nemzetközi Oltóközponttal szemben a kormányhivatal fogyasztóvédelmi főosztálya.
Kapcsolódó
Ők azok, akik 5000 forintos regisztrációs díj ellenében magán alapon ígérnek oltást. A levél szerint legjobb esetben is két hónap múlva kezdhetik a vakcinázást: "Még ha ennél hamarabb el is indulnak a szállítások, akkor is elfogadhatatlan lenne etikai szempontból rizikócsoportba nem tartozó fiatalokat és középkorúakat oltani mindaddig, míg magasabb kockázati csoportba tartozók vakcinára várnak." - írják.
Hozzátéve, hogy az "általunk megcélzott vakcina engedélyeztetése késésben van", ezért csak végleges engedéllyel rendelkező vakcinával olthatnak.
Az Index szerint úgy jön ki az oltás ára, hogy az tartalmazza a 2X10 000 forint a vakcina árát, 2X1450 a beadás költséget, 5000 forint pedig az előre befizetett regisztrációs díj.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak