Minimum 50 százalékos béremelés a szakdolgozóknak és a háttérintézményekben dolgozóknak, nettó százezer forint alapbéremelés a szakorvosoknak - enélkül nem állítható helyre a betegbiztonság, ami Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár programjának is a középpontjában áll - figyelmeztet közleményében a ReSzaSz. Az államtitkár öt pontját ki kell egészíteni egy hatodikkal, a forrásbővítéssel, különben kudarcra van ítélve az átalakítás - hangsúlyozzák.
Az átalakításhoz, az építkezéshez építőelemek és emberek kellenek. Sem ápoló, sem orvos, sem háttérdolgozó nem áll megfelelő számban rendelkezésre. A betegbiztonság alapja a megfelelő számú és szakképzettségű ápoló - írja a ReSzaSz.
Sokan állnak mögöttünk
Tavaly a szakdolgozók elvándorlása nőtt, 707 szakdolgozó igényelte meg az elvándorláshoz szükséges hatósági bizonyítványt. Az orvosok elvándorlása érdemben, a különböző ösztöndíjrendszerek hatására sem változott (2015-941, 2014-954).
A ReSzaSz március elsején Emberi konzultáció címmel aláírásgyűjtést indított annak érdekében, hogy a mindenkori magyar kormány kezelje
prioritásként, nemzeti ügyként az egészségügyet, s az erre szánt közkiadásokat emelje meg a GDP minimum két százalékával. A petíciót öt nap alatt több mint 13 ezren írták alá.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet