Amennyiben az áruházlánc valóban magyar tejet szeretett volna árulni, akkor korábban kiírta volna a tendert, de előzetes tárgyalások sem történtek érdemben - mondta Jakab az M1-n.
A Penny Market extrém alacsony árú szlovákiai import UHT tejet dobott piacra, ami ellen kedden a tejtermelők tüntettek. A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács hatósági ellenőrzést kezdeményezett a Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatalnál és a Pénzügyminisztérium Nemzeti Adó- és Vámhivatalt vezető államtitkárságánál. A demonstrációt a Magosz és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) is támogatta.
Kapcsolódó
Az üzletlánc szerint nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony ára pedig a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.
A 135 forintos áron piacra dobott szlovákiai tejjel a Penny 14 forinttal csökkentette az árat, de a Magosz elnöke szerint ez csak átmeneti lesz. Ezzel csak becsalni és beszoktatni szeretnék a vásárlókat az üzleteikbe - vélekedett.
Hangsúlyozta, ez nemcsak a magyar gazdákkal, hanem a vásárlókkal szemben is tisztességtelen.
A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács folytatja a tárgyalásokat az áruházláccal, a Magosz pedig minden törvényes lehetőséget meg fog ragadni, hogy ilyen többet ne történhessen - közölte Jakab István.
Kedden megszólalt a Penny
A Penny Market Magyarország Kft. teljes választékának több mint 65 százaléka magyar beszállítóktól származik. Sajnálatos módon nem volt elérhető a vásárlói igényeknek megfelelő mennyiségű magyar tej, így ebben az esetben más forrásokból kellett biztosítanunk a vásárlók számára legjobb ár-érték arányú terméket - írta keddi közleményében a cég."A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács tagjaként folyamatosan kérjük a terméktanács támogatását annak érdekében, hogy a vásárlói igényeink kielégítéséhez megfelelő mennyiségű magyar tej érkezzen vállalatunkhoz, ahogyan ezt a március elején kialakult helyzetet megelőzően is megtettük. Reagálva a fogyasztói igényekre, amelyek meghaladták a magyar beszállítóink erőforrásait, más forrásból fedeztük a fennálló igényeket" - magyarázta közleményében a társaság.Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról