A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a párt által pénteken, Budapesten rendezett, Az elszigetelt Magyarország és a globális világ című külpolitikai konferenciát megnyitó beszédében kiemelte, a jelenlegi külpolitika következménye, hogy az elmúlt 30-35 évben az ország soha nem volt ennyire elszigetelve, mint most. 2015-ben növekedni fog a kormány külső és belső elszigetelődése, nemzetközi és belpolitikai konfliktusokkal lesz teli az év - vélekedett.
Gyurcsány Ferenc kijelentette: aki másfajta külpolitikát akar látni, annak nincs más választása, mint hogy itthon és külföldön is azt kívánja, hogy minél előbb bukjon meg ez a kormány. A demokratikus ellenzék nagy célja az előrehozott választás elérése lehet - tette hozzá.
Mint mondta, a kormányfő egyre nyilvánvalóbban határozza meg a világlátását, amelynek középpontjában az "a sokunknak fura, elfogadhatatlan tétel" áll, hogy a Nyugat hanyatlik, holott a világgazdaság teljesítményének felét a transzatlanti közösség adja, előnye egyértelmű a tudományt, a kultúrát és a pénzügyeket tekintve is. Elég csak megnézni, honnan hova vándorol önszántából a legtöbb ember - fűzte hozzá.
A DK elnöke szerint ezzel szemben "a keleti szeleket váró" miniszterelnök inkább Oroszország, egy olyan ország szövetségese akar lenni, amelynek gazdasági ereje a huszada a nyugaténak. A korábbi "antiorosz politikusból" Magyarország legoroszbarátabb politikusává vált, azonban az Oroszországgal kötött stratégiai szövetség alappillérei megbuknak - közölte.
Eörsi Mátyás volt külügyi államtitkár előadásában kifejtette: Magyarországon nincs külpolitika, valójában csak belpolitika van, és annak vannak külpolitikai hatásai. A keleti nyitás politikájában nincs ideológia, a pénzszerzés az alapja, mert ha a kormánynak pénzre van szüksége, nem fordulhat a nyugati demokratikus intézményekhez, hiszen azok megszabnák, hogy mire fordítsák a pénzt, de a keleti országokat, Oroszországot nem érdekli, hogy a pénz "egy részét hogyan teszik zsebre az oligarchák" - hangoztatta.
Eörsi Mátyás szerint diplomácia helyett félelem van a külügyi tárcánál, és minden rendszer, amely félelemre épül, kudarcra van ítélve. Ahol egy sportriporter lehet külügyi szóvivő, sokat elárul arról, mint gondol a kormány a külpolitikáról - vélekedett. Mint mondta, mára nem maradt barátja Magyarországnak, nincs szövetségese Európában, tönkretette a kapcsolatait az Egyesült Államokkal, és a korábban támogató Lengyelország és Litvánia is "kifarolt mögüle".
Paul Lendvai, az Europäische Rundschau társkiadója és főszerkesztője arról beszélt, hogy ötven éve nem volt olyan rossz a Magyarországról alkotott kép, mint most. Úgy vélte, Magyarországon jellemző a külföld túlbecsülése, holott a magyar kormányfő sorsa is csak a magyar politikai elit és nép kezében van. A magyar-amerikai viszonyról azt mondta: még "soha ilyen nevetségesek a magyar külpolitika és a kormány nyilatkozatai nem voltak". Mintha az Egyesült Államok mással sem foglalkozna, mint a magyar politikai helyzettel, pedig nem Magyarország áll Washington figyelmének központjában - magyarázta.
Paul Lendvai a kormány Európa-politikáját úgy jellemezte: "pénz igen, zászló nem". Göncz Kinga volt külügyminiszter kiemelte: a külpolitikában nagy hangsúlyt kap a gazdaságdiplomácia, és ezzel kapcsolatban egy nagy félreértés van. A diplomatáknak "házaló ügynökökre" kellene hasonlítaniuk ahelyett, hogy Magyarország elfogadottságát, a bizalomépítést segíthetnék - mondta. Hozzátette: pedig a befektetők csak akkor érkeznek az országba, ha jogbiztonság van, jó az adórendszer, az infrastruktúra, vonzó a környezet.
Úgy látja, ma már sokan tudják, hogy Magyarországgal baj van, és nagyon hosszú idő kell ahhoz, hogy ez a kép megváltozzon.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek