A felmérések alapján a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) valószínűsíti, hogy a közintézmények egy része nem megfelelő módon teljesíti a rágcsálók elleni védekezési kötelezettségét, ezenfelül komoly gondot okoznak az elhagyatott épületek és az üres telkek, amelyeken nem ritkán felgyűlik a hulladék. Ráadásul a patkányok egy része rezisztensé vált a korábban használt irtószerekre.
A gócgyanús helyek listáját a XIII. kerületi Bulcsú-Csángó utca környéke vezeti. Tavaly májusban különösen fertőzöttnek számított a belvárosi Deák tér és a szintén kiemelt turisztikai célpontnak számító Hősök tere is, de azóta innen sikerült elűzni a rágcsálókat - írta a napilap.
Tartósan negatív helyszínnek számít viszont a KÖKI Terminál, az Örs vezér tere, az Erzsébet tér, a Vásárcsarnok és a Nyugati Pályaudvar, amelyekhez új helyszínként felsorakozott a két III. kerületi hely (Euro Center és a békásmegyeri HÉV-megálló), valamint a Boráros és Széll Kálmán tér, valamint a Népliget és a Feneketlen tó környéke.
Az intenzív irtás időszakában a beérkező 8226 lakossági bejelentés 75 százaléka nyert igazolást. (Az számít bizonyított bejelentésnek, ha élő patkányt, tetemet vagy ürüléket találnak a helyszínen, vagy a kihelyezett csalétket megrágja az állat.)
A Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén dönt a nyílt tender fedezetéről. Az új, kétéves szerződés megkötéséig a jelenlegi konzorcium folytatja az irtást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Kelet-európai bíborost bízott meg utolsó kívánságának teljesítésével Ferenc pápa

Erdő Péter megvalósíthatja a több száz éves magyar álmot, mutatjuk a legfrissebb számokat

Kegyetlen trumpi megtorlás: 3521 százalékos vám jöhet az ázsiai napelemekre

Nem egyértelmű, hogy a tulajdonosnak joga van eladni a saját lakását
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Dubaj belefullad az aranyba, ha nem csökkennek az árak

Radikális reform jön a közétkeztetésben: kitiltják az iskolákból ezeket az élelmiszereket

Nagy Márton bejelentést tett: újabb szektorba avatkozhat bele az állam

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett
