Az MNB J. Lászlót visszafizetendő pénzeszközök engedély nélküli gyűjtése - az amerikai Benefit Barcode Inc. "részvényértékesítése" - miatt büntette meg, és véglegesen megtiltotta, hogy jegybanki engedély nélkül bármilyen pénzügyi szolgáltatást végezzen. A jegybank a delaware-i székhelyű Benefit Barcode Inc. cég részvényeire vonatkozó figyelmeztetést is elhelyezett honlapján, továbbá bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezte.
Az MNB hivatalból indított piacfelügyeleti eljárása keretében többek között azt vizsgálta, hogy J. László a www.edc.hu/reszvenyek (legutóbb www.bercode.com) címen elérhető honlapján keresztül végez-e jegybanki engedélyhez kötött tevékenységet. A jegybank a feltárt bizonyítékok alapján már az eljárás közben, 2016-ban megtiltotta, hogy J. László bármely, az MNB engedélyéhez vagy bejelentéshez kötött tevékenységet végezzen. Az MNB ezen túl a Benefit Barcode Inc. cég részvényeire vonatkozó figyelmeztetést is elhelyezett honlapján, továbbá bűncselekmények gyanúja miatt büntetőeljárás megindítását kezdeményezte.
A vizsgált időszakban a honlapot üzemeltető J. László átlagosan 8-10 ezer amerikai dollárért kínálta a Benefit Barcode Inc. társaság "részvényeit", és azok 3 éven belüli visszavásárlására kötelezettséget vállalt, emellett üzletszerűen gyűjtött visszafizetendő pénzeszközöket magyar ügyfeleitől. J. László azonban pénzügyi szolgáltatási tevékenység végzésére nem rendelkezett engedéllyel - olvasható a jegybank közleményében. (Kirívóan alacsony ár miatt büntetett a Közbeszerzési Döntőbizottság.)
Hozzátették: a közzétett jegybanki határozat semmilyen formában nem érinti J. Lászlónak a befektetőkkel szemben fennálló, már átvett befektetésekkel összefüggő visszafizetési kötelezettségét.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról