Az együttműködés lehetővé teszi többek között közös rendezvények, képzések és kiállítások szervezését, kiadványok megjelentetését, szakmai konzultációt, tanácsadást. (Reméljük, nem evett az innen vásárolt húsból - undorító állapotok az üzletben.)
A tudatosságra és egészségre fókuszáló vásárlói attitűd erősítését célzó összefogás olyan kiemelt szakterületeket érint majd, mint például a speciális táplálkozási célú élelmiszerek, az étrend-kiegészítők, az internetes kereskedelem vagy a közétkeztetés.
A két meghatározó államigazgatási szervezet az együttműködési megállapodást határozatlan időre kötötte, ugyanakkor a tapasztalatok értékelése és a feladatok esetleges aktualizálása érdekében évente felülvizsgálják a szerződést.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Döntöttek Gyárfás Tamás sorsáról a Kúrián
Leállt az M3-as metró
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak