A CNN amerikai hírtelevízió szerint a Fehér Ház azt kérte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójától, hogy cáfoljon meg a sajtóban megjelent minden olyan történetet, amely Trumpról és vélelmezett orosz kapcsolatairól szól.A hírtelevízió szerint James Comey, az FBI igazgatója visszautasította a kérést. A CNN meg nem nevezett forrásokra hivatkozva állította csütörtök esti műsorában, hogy a Fehér Ház tisztségviselői az FBI mellett a vélelmezett orosz kapcsolatokat vizsgáló más ügynökségek segítségét is kérték, hogy cáfolják meg a sajtóban megjelent híreket Trump és környezete orosz kapcsolatairól - írja az MTI.
Ezekről a kapcsolatokról a The New York Times írt február 14-én. Reince Priebus, a Fehér Ház kabinetfőnöke tagadta az információk valóságtartalmát, a CNN azonban ismét felmelegítette a történetet, hozzátéve, hogy Priebus először az FBI igazgatóhelyetteséhez, Andrew McCabe-hez fordult, majd ezután vette fel a kapcsolatot James Comey igazgatóval. A CNN állítását sem a Fehér Ház, sem az FBI nem akarta kommentálni.
Kapcsolódó
A CounterPunch című amerikai magazin - amely oknyomozó riportokat és politikai kommentárokat egyaránt közöl - a héten internetes kiadásában azt írta: a The New York Times jelenleg az egyik legambiciózusabb tervén dolgozik, azon, hogy elmozdítsa a hivatalban lévő elnököt. A cikk idézi a The New York Times egyik kolumnistája, Nicholas Kristof minapi publicisztikáját is, amelynek a címet: Miként szabadulhatunk meg Trumptól?
A CounterPunch szerint a Times azért akarná elmozdíttatni az elnököt, mert Donald Trump normalizálni akarja a kapcsolatokat Oroszországgal, és ez - a Times szerint - aláásná a korábbi erőfeszítéseket az Egyesült Államok hatalmának kiterjesztésére Közép-Ázsia belsejében. A CounterPunch szerint az amerikai-orosz kapcsolatok normalizálása közvetlen fenyegetést jelenthet "egyes washingtoni körök" stratégiájára, amely ellenőrzés alatt tartaná Kína növekedését, megdöntené Putyin orosz elnök hatalmát, katonai támaszpontokat építene ki Közép-Ázsiában, és szabadkereskedelmi egyezményekkel tartaná fenn nyugati tulajdonú óriásvállalatok uralkodó szerepét a világban.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megkeserítheti a nyugdíjas éveket ez a betegség, ha nem ismerik fel időben
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A számok nem hazudnak: így vásároltak a magyarok az ünnepek előtt
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat