Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint felhőszakadás veszélye miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Napközben a Dunántúl keleti peremén és a Dunától keletre alakulhat ki elszórtan zivatar. Az intenzívebb zivatargócokat elsősorban felhőszakadás (lokálisan 20 millimétert meghaladó csapadék) kísérheti, de helyenként 60-70 kilométer/órát meghaladó széllökés és jégeső is előfordulhat.
Kapcsolódó
A napi középhőmérséklet vasárnap már az ország jelentős részén 25 Celsius-fok felett alakul, a középső országrészben több helyen a 27 fokot is átlépheti.
Hőség miatt Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye kivételével mindenhol figyelmeztetések vannak érvényben. A fővárosban, Pest, Bács-Kiskun, Fejér és Komárom-Esztergom megyében másodfokú a figyelmeztetés.
Az előrejelzés szerint a legmagasabb hőmérséklet 29-34 fok között alakul. Késő estére 22-27 fok közé hűl le a levegő.
A rendkívüli hőség miatt vasárnap déltől életbe lépetik a vörös kódot, ami egy speciális eljárásrend.
A Balaton Siófoknál 26, a Velencei-tó Agárdnál 25 fokos. A Balatonnál csapadék nem valószínű, de a Velencei-tó térségébe késő délutántól egy-egy zápor, kis valószínűséggel zivatar sodródhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 31, 32 fok körül alakul. Késő este 25, 26 fok várható - írja az OMSZ.
Habár fronthatással nem kell számolni, a légkör magasabb szintjein zajló több fokos melegedés miatt az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál melegfronti hatások tapasztalhatók. Többek között fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás tapasztalható, de akár ingerlékenyebbekké is válhatnak. Az átlagosnál melegebb, fülledt idő is tartós stresszt gyakorol szervezetünkre. Fontos odafigyelni az elveszített folyadék és az izzadással távozó sók pótlására, lehetőség szerint izotóniás itallal - áll az OMSZ orvosmeteorológiai előrejelzésében.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Tömegével pusztul a Balaton legértékesebb hala – megvan a felelőse

A Pepsi 2 milliárd dollárért bekebelez egy üdítőmárkát, kilőttek a részvényei

A szegedi mellett egy másik üzemet is építhet a BYD
Alattomos módszert használtak a szombati tüntetésen, petíció is indult ellene

Újabb rossz hír: ez biztosan nem hiányzott a németeknek

Beütött a Trump-féle realitás, de most máshonnan jöhet a megrázkódtatás

Közeleg a béke: halál fia, aki visszatér a szülőföldjére

Gubík László: Akaratán kívül senki nem fosztható meg szlovák állampolgárságától

Nagy Márton rossz híre: márciusban nem megy 9 százalék alá az élelmiszer-infláció
