Orbán Viktor az aláírási ünnepségen emellett kitért a telekommunikációs szektort, így a Telenort is érintő magyarországi különadóra. Elmondta, erről is tárgyalt a cég vezetőivel, és abban maradtak, hogy "minden olyan javaslatot, amely a magyar gazdaság növekedéséhez járul hozzá, ezáltal több adóbevételt eredményez általában, szívesen fogadunk, mert ennek arányában tudjuk majd csökkenteni azokat a terheket, amelyek speciálisan erre a szektorra esnek".
Ennek alapján arra kérte a Telenor vezetőit: "kreatív módon" forduljanak a magyar kormány felé, és tegyenek javaslatokat a magyar gazdaság teljesítményét javító beruházásokra, "mert ennek arányában leszünk képesek aztán kedvezőbb adófeltételeket biztosítani".
Legolvasottabb
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak