Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a közrádióban.
A kormányfő arról is beszélt, hogy "elviselhető módon" próbálják elválasztani az időseket a fiataloktól. Ennek érdekében az élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.
Az Index összefoglalója szerint Orbán azt is elmondta: "A magyarok fegyelmezetten a társadalmi érintkezések méretét tizedére csökkentették". A csökkenés most megállt, ezért lép életbe a kijárási korlátozás. Ez hangsúlyozottan nem kijárási tilalom, amikor "egy légy sem repülhet ki".
A kijárást lehetővé tévő alapos okok között van, hogy a gyerekeket be lehet vinni az iskolák ügyeleteire, ahol ötfős csoportokban vigyáznak rájuk; az önkormányzatok is kijelöltek ilyen célra óvodákat, ezekhez is ki lehet menni; ki lehet menni a szabadba, csak tartsanak egymás között a távolságot - tette hozzá a miniszterelnök.
Szabálysértésnek számít, ha valaki nem tartja be ezt a szabályozást. A kormányfő azonban közölte: "Nem az a feladat, hogy dresszírozzuk az embereket. Azt kell elnyernünk, hogy meglegyen az együttműködés. A rendőröknek segíteniük kell az embereket, hogy betartsák a szabályokat, cél nem a kikényszerítés". Szükség esetén azonban akár 50 ezer forintos büntetés is kiszabható.
A kijárási korlátozásokról szóló rendelet pénteken délelőtt megjelent a Magyar Közlönyben, itt olvasható.
Koronavírus
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)