Orbán Viktor a Királyi Várban tartott ünnepségen köszönetet mondott jelen lévő V4-es miniszterelnöktársainak a határvédelemben Magyarországnak nyújtott segítségért."Nekünk négyünknek az elmúlt két évben nemcsak Magyarországot, hanem Európa déli határait is sikerült megvédeni" - jelentette ki, hozzátéve: a V4-ek támogatása miatt tudta, hogy Magyarország nem marad egyedül, amikor határai megvédésének jogáért küzd.
Sem a gazdasági számokat, sem a biztonságot, sem a kulturális életet, sem pedig a demokrácia minőségét nézve nincs semmi szégyenkeznivalója Közép-Európának. Az Európai Unió nagyot nyert azzal, hogy felvette tagjai közé a közép-európai államokat, és "sokat is várhat még a jövőben ettől a régiótól".
Az, hogy Európában ma "együttműködés-deficit" van, és hiányzik a cselekvés egysége, felértékeli a visegrádi országokat - fogalmazott, életerős, közös célokkal rendelkező, cselekvőképes országokból álló régióként jellemezve Közép-Európát.
Orbán Viktor köszönetét fejezte ki Beata Szydlo lengyel miniszterelnöknek országa V4-elnökségéért, amelyet rendkívül sikeresnek minősített, és szerinte méltó befejezése lesz, amikor néhány nap múlva az új francia elnökkel, Emmanuel Macronnal találkoznak majd a négyek.
A július 1-jén kezdődő magyar V4-elnökségről a miniszterelnök azt mondta: a magyarokat Közép-Európában értik meg a leginkább, a térségben vannak a kontinensnek azok a rejtett gazdasági és kulturális tartalékai, amelyek
"ha egyszer megmozdulnak, akkor nagyot fog nézni majd Európa és a világ".
Miniszterelnöktársaitól azt kérte, hogy a gazdasági együttműködés bátorítása, a diplomáciai kapcsolatok építése és a négy ország tekintélyének növelése mellett fektessenek hangsúlyt a fiatal nemzedékekre, hozzanak létre ösztöndíjakat, szervezzenek gyakornoki programokat. "Tegyük lehetővé a fiatal nemzedék számára is, hogy átélhesse azt, amit mi közép-európaiságnak nevezünk!" - szorgalmazta Orbán Viktor, aki szerint Közép-Európa tartósan is Európa leggyorsabban fejlődő régiója maradhat. "A magyar elnökség egy évét ennek a célnak fogjuk alárendelni".
Címplapkép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz