Orbán Viktor első hivatalos programja munkamegbeszélés Matteo Salvinivel, az olasz Liga kormánypárt vezetőjével, aki a belügyminiszteri tisztséget is betölti. Az egyeztetést kedd délután Milánóban tartják, utána sajtótájékoztatót is terveznek - közölte a sajtófőnök.
Havasi Bertalan tájékoztatása szerint az első kormányülést szerdán vezeti Orbán Viktor, pénteken pedig beszédet mond az életének 75. évében elhunyt Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, színigazgató, egyetemi tanár, publicista, érdemes és kiváló művész temetésén a Fiumei úti sírkert művészparcellájában. (Új kutatás: több mint egymillió magyar hagyná el az országot.)
A hétvégén a magyar miniszterelnök Kirgizisztánba utazik, ahol részt vesz a Nomád Világjátékok programjain Kazahsztán, Azerbajdzsán, Törökország és Üzbegisztán vezetőinek társaságában.
Megerősítve a július 15-ei Orbán-Putyin-találkozó után közölt információt, Havasi Bertalan elmondta: Orbán Viktor szeptember 18-án Moszkvában ismét tárgyalóasztalhoz ül Vlagyimir Putyin orosz államfővel.
Szeptember 19-én és 20-án Salzburgban az Európai Tanács informális ülésén vesz részt a magyar miniszterelnök.
Szeptember végére tervezik a vajdasági Topolyán a Délvidék Sport Akadémia megnyitó ünnepségét, ahol várhatóan Orbán Viktor is beszédet mond - közölte a sajtófőnök.
Tájékoztatása szerint a miniszterelnök belpolitikai naptára is sűrű szeptemberben; Kötcsén a jobboldali konzervatív értelmiség meghatározó szereplőivel találkozik, majd 12-én és 13-án Velencén, a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozásán vázolja a Magyarország és a szövetség képviselői előtt álló kihívásokat, illetve feladatokat.
Képünk forrása: AFP Photo/Riccardo PAREGGIANI
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Érdemes résen lenni: ekkor fognak bezuhanni a magyar lakásárak