A kormányfő, a Fidesz elnöke kijelentette: azt az ellenzéki felvetést, "hogy majd váltsa le a Fidesz-frakció (Schmitt Pált), hiszen ő szavazta meg, ezt vissza kell utasítanunk, mert minden embert, akit a parlament megválasztott, a megválasztás után a döntés teljes szabadsága illet meg, és ezt tiszteletben kell tartani".
Az elnök ügyében csak és kizárólag az elnök dönthet, hasonlóan a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék elnökéhez vagy éppen az igazságszolgáltatás vezetőihez - közölte Orbán Viktor, hozzátéve: a Fidesznek ezt a méltóságteljes, higgadt, nyugodt, kormányzópárti álláspontot kell képviselnie.
Az ellenzék említett ötletét egyúttal alkotmányosan rossznak, erkölcsileg helytelennek minősítette a miniszterelnök.
"A köztársasági elnök személye sérthetetlen"
Orbán Viktor megerősítette - és közölte, ezt fogja elmondani a kormánypárti frakciószövetség tagjainak is -, hogy a helyzet szerinte teljesen világos, az alkotmány ugyanis úgy rendelkezik, hogy a köztársasági elnök személye sérthetetlen.
Orbán Viktor pártelnök Lázár János Fidesz-frakcióvezető társaságában érkezett a hétfő délelőtti frakcióülésre, amely után a képviselőcsoport vezetője tart sajtótájékoztatót.
A képviselői irodaházban zajló frakcióülésre érkező kormánypárti politikusok közül - a miniszterelnökön túl - csak Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke állt meg az utcán várakozó tucatnyi újságírónak.
A KDNP-s politikus arra a kérdésre, mit gondol, le kell-e mondania az államfőnek, azt válaszolta: "ez az ő dolga". Hozzátette, a kereszténydemokraták álláspontja változatlan az ügyben.
A Fidesz ügyvezető alelnöke ugyan megállt az őt kérdező újságíróknak, és azt válaszolta, szívesen nyilatkozik mindenkinek, de kérte, jelentkezzenek be a sajtósánál, mert nem akar elkésni a tanácskozásról.
A hétfői frakcióülés előzetes napirendjén nem szerepelt Schmitt Pál köztársasági elnök kisdoktori címe visszavonásának ügye, ám azon - Orbán Viktor szavai alapján - mégis biztosan téma lesz. Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője vasárnap az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt napokban többször is világossá tette, hogy az alaptörvény értelmében a köztársasági elnök személye sérthetetlen; "ő és a Fidesz ehhez tartja magát, ezt tartjuk helyesnek".
Schmitt: a lelkiismeretem tiszta, nem mondok le
"Nincs szándékomban lemondani, mert a lelkiismeretem tiszta" - így nyilatkozott Schmitt Pál vasárnap a kisdoktori címének visszavonásával kapcsolatban. A köztársasági elnök az MR1-Kossuth Rádióban méltatlannak nevezte az őt ért támadásokat, amelyek szerinte nemcsak a személye, hanem a köztársasági elnöki intézmény tekintélyét is aláássák.
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket