Orbán Viktor pénteken levélben tájékoztatta José Manuel Barrosót arról, hogy az Országgyűlés elfogadta a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvényt, egyúttal elküldte a jogszabály teljes szövegét az Európai Bizottság elnökének - mondta Szijjártó Péter, a kormányfő szóvivője az MTI-nek.
A miniszterelnök tájékoztatást adott arról is, hogy a jogalkotási folyamat során az Országgyűlés figyelembe vette az Európai Központi Bank javaslatait és azok elsöprő többségét be is építette az új törvénybe.
Kapcsolódó
Szijjártó Péter közölte, a miniszterelnök arról is biztosította az Európai Bizottság elnökét, hogy az új MNB-törvény minden tekintetben összhangban van az európai uniós joggal és előírásokkal.
Orbán Viktor jelezte, hogy készen áll, ha bármilyen részletet illetően tisztázó konzultációra vonatkozó igény merülne fel.
Levelében a kormányfő világossá tette, hogy a jelenlegi jegybankelnök mandátumának ideje alatt nem áll a kormány szándékában élni a Magyar Nemzeti Bank és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének összevonására vonatkozó lehetőséggel - húzta alá a miniszterelnök szóvivője.
Legolvasottabb
Hiába kapott menedékjogot Magyarországon: lecsapnának a lengyelek Orbán Viktor vendégére
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Vészhelyzet a Wizz Air-járaton: Spanyolország helyett Olaszországban szállt le a budapesti gép
Ez a járvány ránk rúgta az ajtót – És még csak most jön a neheze
Így omlik össze az ingyenes ellátás mítosza: a magyarok harmada kénytelen magánorvoshoz járni
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Orbán Viktor vörös vonalat húzott: megszorítás nem lesz, az oroszokkal sem húzunk ujjat