Szombaton nagyobb csapadék még nem várható, sőt, az ország legnagyobb részén egyáltalán nem lesz zápor. Szinte zavartalan napsütés, és az Észak-Dunántúl kivételével mérsékelt szél lesz jellemző. Olyan programot érdemes szervezni, ahol előny a sok napsütés, a csapadékmentes idő, és a kánikula.
Vasárnap kicsit változik a helyzet. Délután és este már több helyen is leszakadhat az ég, bár hideg még mindig nem lesz. Erős szélre csak a zivatarok környékén kell készülni. A több gomolyfelhő miatt már egy leheletnyivel kevesebbet fog sütni a nap. Ha kimozdulnánk ezen a napon, úgy tervezzünk, hogy a továbbra is igen meleg idő mellett már kaphatunk frissítő záport a nyakunkba. Emellett azon se lepődjünk meg, ha nagyobb tavainknál átmenetileg életbe lépne a viharjelzés - írják.
Legolvasottabb
Melyik a legjobb hűtőszekrény? - Íme a nagyszabású teszt végeredménye
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Itt az újabb havazás: ezekre a tájakra fog először megérkezni az égi áldás
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Luxuscikké válhat a magyarok körében is népszerű sajt? Majdnem félmillió állatot kellett leölni
Váratlan számokkal lehetett milliárdokat nyerni az Ötöslottón
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket