November közepén még volt némi ok az örömre: a kormány bejelentette, hogy a nyugdíjprémiummal és a nyugdíj-kiegészítéssel együtt utalják a nyugdíjakat. Egy átlagnyugdíjas a visszamenőlegesen járó emelések és a nyugdíjprémium kifizetésével novemberben mintegy 103 ezer forinttal kapott többet az előző hónaphoz képest. „Bár nehéz időket élünk – hiszen a szomszédunkban kirobbant háború és a szankciós infláció Magyarország esetében sajnos éppúgy keresztülhúzta az eredeti számításokat, mint Európa bármely országában – mégis, sőt, annál inkább fontos számunkra az idősek védelme” – fogalmazott akkor Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Nyugdíjprémiumot ötödszörre kaptak a nyugdíjasok, de ezúttal szó sincs hatalmas összegről: idén ezt 10 ezer forintban maximalizálták, összesen 25 milliárd forintot osztottak szét. Csak emlékeztetőül: tavaly még minden nyugdíjas egységesen rekordösszegű 80 ezer forintos pluszt kaphatott kézhez.
Itt a jövő évi feketeleves
A kormány számítási képlete nem túl bonyolult: a novemberi ellátás egynegyedét – legfeljebb 20 ezer forintot – kellett megszorozni annyival, amennyivel a GDP tényleges növekedése meghaladja a 3,5 százalékot. A rendelet szerint 0,5-ös szorzóval kellett számolni, már csak azért is, mert a kormány 4 százalékos GDP-növekedéssel kalkulált az idei évre.
A jegybank a GDP-re és inflációra vonatkozó előrejelzését már nyilvánosságra is hozta: jövőre a gazdaság 0,5-1,5 százalék közötti mértékben növekedhet az idei évre várt 4,5-5 százalék után, az infláció pedig az idei évre jelzett 14,5-14,7 százalék után 15-19,5 százalék között alakulhat.
Nem úgy állnak a számok
A már emlegetett jogszabályok alapján nyugdíjprémium akkor jár a nyugdíjasoknak, ha az éves GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot. Csakhogy
a magyar gazdaság már most prognosztizálható szerény teljesítménye és visszafogott számai eleve kizárják, hogy a nyugdíjprémium lehetőségét.
Az MNB előrejelzéséből arra is lehet következtetni, hogy ebben 2024-ben sem lesz változás, vagy legalábbis rendkívül alacsony összegű lehet a juttatás.
Az infláció most előre jelzett 15 és 19,5 százalék közötti számai sem kecsegtetnek sok jóval, a nyugdíjból élők számára különösen nem.
„A nyugdíjasok számíthatnak a kormányra. Január elsejétől 15 százalékkal emelkednek a nyugdíjak” – jelentette be nemrég a miniszterelnök.
Ezt akár inflációkövetőnek is nevezhetnénk, már abban az esetben, ha valóban ekkora lesz a pénzromlás üteme 2023-ban. Az MNB friss számai viszont nem adnak okot az optimizmusra, és nagyon valószínű, hogy a nyugdíjakat illetően a kormány többszörös korrekcióra kényszerül majd, hogy azok ne veszítsenek jelentősen az értékükből.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)