Az MSZP jövő évi kormányra kerülése esetén egy nyugdíjkorrekciós programot dolgoznak ki az alacsony nyugdíjak felzárkóztatására. Az ellenzéki politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy jelenleg 28 500 forint az öregségi nyugdíj legkisebb összege, ezért azt a mindenkori minimálbér legalább 50 százalékára emelnék.
A nyugdíjemelések meghatározásánál visszatérnek a vegyes, úgynevezett svájci indexáláshoz, ami azt jelenti, hogy a járandóságok növelésénél nemcsak az inflációt, hanem a bérek növekedését is figyelembe vennék.
Az MSZP emellett biztosítaná a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét az erre rászorulóknak, továbbá minden olyan rokkantat kártalanítanának, akik sérelmet szenvedtek el az Orbán-kormány intézkedései miatt - mondta Kórozs Lajos.
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak