A magyar kormány a Nők 40 programmal ismeri el azt a teljesítményt, amelyet a nők aktív életük során a családban és a munkahelyükön párhuzamosan nyújtottak - idézte a tárca közleményét a MTI.
Ezzel a kedvezménnyel azok a nők élhetnek, akik 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek és a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba szeretnének menni. Így nem kell megvárniuk, amíg elérik a nyugdíjkorhatárt, teljes értékű nyugdíj folyósítása mellett is együtt lehetnek az unokáikkal, a családdal.
Az Emmi tájékoztatása szerint évente 30 ezer nő választja ezt a lehetőséget, vagyis az összes nyugdíj-megállapítás mintegy hatodánál igénylik a kedvezményt. A támogatást 2011-es bevezetése óta összesen több mint 270 ezer nő vette igénybe.
A tárca felhívta a figyelmet arra is, hogy január 1-jétől az aktív korú nagyszülők számára új lehetőség a nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) is.
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Újabb európai ország tiltja meg a fiataloknak a közösségi média használatát