A Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága (Nyufig) a nyugdíjasoknak először januárban kiküldi a tájékoztató levelet a az előző évben folyósított ellátás összesített összegről. A levél tartalmazza továbbá az ellátás 2020-as emelésének mértékét és összegét, a folyósított ellátás típusát, és emelt összegét.
Ezt a levelet követi a kedvezményes utazásra jogosító utazási utalvány megküldése - írta az Ado.hu-n megjelent írásában Molnárné Balogh Márta.
A közforgalmú személyszállításban ugyanis a 65 év felettiek teljes utazási kedvezménnyel vehetnek részt, azaz díjmentesen, személyi okmányuk bemutatásával. A 65 év alatti, nyugdíjban és más meghatározott ellátásban részesülők pedig éves utazási utalvány alapján jogosultak meghatározott mértékű utazási kedvezményre.
Az Ellátottak utazási utalványa nevű dokumentum segítségével az érintettek évente 16 alkalommal ötven százalékos, 2 alkalommal pedig kilencven százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet vasúton, HÉV-en, elővárosi és helyközi autóbuszon, kompon és réven történő utazáshoz. Továbbá két 50 százalékos kedvezmény összevonásával a 90 százalékos magasabb kedvezmény is igénybe vehető.
Az utalvány évente március folyamán, legkésőbb március 31-ig postai úton, átvételi elismervényes küldeményként küldi meg a jogosultaknak a Nyufig.
Az utalványra jogosult, aki
- az utalvány kiadásának évében 65. életévét be nem töltött, saját jogú nyugellátásban, valamint azzal azonos elbírálás alá eső ellátásban részesül, beleértve a nemzetközi vonatkozású saját jogú öregségi nyugdíjakat is,
- aki hozzátartozói nyugellátásban (özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj, baleseti hozzátartozói nyugellátás, özvegyi járadék) részesül,
- aki 2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte és 2011. december 31-én korhatár előtti öregségi nyugdíjban részesült (előrehozott, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes nyugdíj, korengedményes nyugdíj, művésznyugdíj, szolgálati nyugdíj, polgármesterek öregségi nyugdíja, országgyűlési képviselők, EP magyarországi képviselők nyugdíja),
- aki rokkantsági ellátásban részesül és 2011. december 31-én I. illetve II. csoportos rokkantsági nyugdíjra volt jogosult, vagy akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 30 %-os vagy kisebb mértékű,
- aki rokkantsági ellátásban részesül, ha 2011. december 31-ig 57. életévét betöltötte, és 2011. december 31-én III. csoportos rokkantsági nyugdíjra vagy rendszeres szociális járadékra volt jogosult,
- aki rokkantsági járadékban, nemzeti gondozási díjban, nemzeti helytállási pótlékban részesül,
- külföldről hazatelepült magyar állampolgár, aki külföldről részesül nyugellátásban,
- nyugdíjsegélyben részesülő egyházi személy,
- gyám és gyámolt személy,
- gondnok és gondnokolt személy,
- gyermekvédelmi nevelőszülő és a gondozásában lévő ideiglenes hatállyal elhelyezett, illetve nevelésbe vett gyermek.
Fontos ügyelni a kedvezményes utazási igazolványra, annak ugyanis a a pótlása csak meghatározott esetben lehetséges.
Legolvasottabb
Országos razzia indul a közutakon, rengeteg járművet állíthatnak meg hétfőtől
Závecz Research: a közhangulat mást mutat, mint a szavazói szándék
Ennyiért tankolhat szombaton, íme az árak
Kilőtt Orbán Viktor hangjára a forint, nem fest jól a grafikon
Fontos közlekedési változás jön Budapesten, mutatjuk, hogyan kerülje el a káoszt
Románia beelőzött minket: kedvezőbb finanszírozás, gyorsuló növekedés
Megvannak a látványtervek: így fog kinézi az újjászülető Duna Plaza
Egy apuka nem tudta kivárni, kivizsgáltatta, mitől betegedett meg gyermeke több száz társával együtt
330 kamerával már mindent látnak? Kiderült, milyen testkamerákkal figyeli az ORFK sofőröket