Az ellenzéki párt javaslata szerint az 53. heti nyugdíjat minden érintett egy összegben kapja meg, függetlenül attól, hogy többmilliós vagy éppen 50 ezer forintos havi nyugdíjjal rendelkezik - mondta Korózs Lajos az MSZP Facebook-oldalán az MTI beszámolója szerint. Arra is javaslatot tettek, hogy a néhány évig a nyugdíjemelést egy összegben fizessék ki.
A kormány szándékosan alultervezte az inflációt, hiszen a költségvetés tavaly nyári elfogadásakor világosan látszott, hogy az idén lényegesen magasabb lesz az üteme, mint amivel a kabinet számolt - véli az ellenzéki politikus.
Álláspontja szerint az 1,2 százalékos visszamenőleges emelés lehetett volna 1,5 százalék is, mivel az élelmiszerek inflációja mintegy 8 százalékos. A kabinet úgy is dönthetett volna, hogy a visszamenőleges emelés összege nem lehet kevesebb 25 ezer forintnál, így a kevés nyugdíjból élők jobban jártak volna.
Korózs Lajos elfogadhatatlannak nevezte, hogy ezzel szemben a kormány százalékos arányú emelés mellett döntött. A többi között példaként említette, hogy az 1,2 százalékos emelés átlagnyugdíj esetében mintegy 1700 forintot, egy megváltozott munkaképességű embernek mintegy 900 forintot jelent.
Úgy fogalmazott: Orbán Viktor "gyakorlatilag kifosztja a nyugdíjasokat" és "szándékosan visszatart több tízmilliárd forintot hónapról hónapra, hogy utána nagy kegyesen novemberben odaadja a nyugdíjasoknak".
A kormánynak "esze ágában sincs visszatérni a svájci indexáláshoz, az alacsony nyugdíjaknak legalább a létminimum szintjére felzárkóztatásához, továbbá kártalanítani azokat a rokkantakat, akiket 2012-ben megfosztottak a jussuktól" - mondta az ellenzéki politikus az MTI szerint.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Valami baj van az egyik nagy magyarországi banknál, akadoznak a szolgáltatások
Trump brutális alkut kényszerített Indiára, de Orbánnak elnézte – miért kivételez az elnök?