Augusztus 31-én 0 órától szeptember 2-án 24 óráig a rendőrök 155 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Az 5 halálos kimenetelű balesetben 8 ember vesztette életét. Ezen kívül 50 súlyos és 100 könnyű sérüléssel végződött - olvasható a police.hu-n.
A rendőrség 441 személyt fogott el, közülük 78 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 294 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 626 személyt állítottak elő, köztük 279 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 56 személyt ittas vezetés gyanúja miatt.
A fotó forrása: Napi.hu/Szabó Dániel.
Legolvasottabb
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Leállt az M3-as metró
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról