Aláírtam a vasárnapi boltzár eltörlésrésól szóló törvényt - írta a köztársasági elnök a parlament honlapján. A törvényt még ki kell hirdetni a Magyar Közlönyben, erre ma délután kerülhet sor.
Frissítés: Pénteken délután megjelent a Magyar Közlönyben a kereskedelemről szóló törvény módosítása, ami újra lehetővé teszi, hogy a boltok nyitva lehessenek vasárnap. A jogszabály szombaton lép hatályba.
Kapcsolódó
Így a törvény holnaptól hatályos, vagyis vasárnap elvileg kinyithatnak a boltok - annak ellenére, hogy az üzleteknek mindössze egy napjuk marad a felkészülésre.
A nagy láncok többsége (Spar, Auchan, Tesco, Penny Market, Aldi) bejelentette, hogy lehetőség szerint kinyit, de például a Lidl azt közölte, ezen a hétvégén még zárva tartanak üzleteik.

Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Leállt az M3-as metró
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról