A hét közepére sztrájkfeszültség alakult ki az Auchannál. Az ügy előzménye, hogy az élelmiszer-kereskedelmi lánc hazai leányvállalata nem jutott egyezségre a munkavállalók mögött álló érdekvédelmi képviselettel, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetével (KASZ), annak hiányában pedig szerda este jóval szerényebb bérfejlesztést jelentett be az elvártnál – számolt be az Index.
Jelentősen fokozta az elégedetlenséget a legnagyobb dolgozói létszámot kitevő áruházi munkakörökben, tehát jellemzően a pénztárosok és az árufeltöltők között, hogy péntek délután a Tescónál bérmegállapodásra jutott a KASZ. A Tescóval kapcsolatos iparági pletykák dacára a brit hátterű lánc kedvezőbb feltételeket teremtett a munkavállalóinak.
A bejelentések eredményeképp a forgalom és a lokáció alapján nem kiemelt vidéki áruházakban a belépő szintű bruttó bér 320 ezer forint a Tescónál, az Auchannál ellenben csak 297 ezer forint. A nagyobb munkaterhelés miatt kiemelt egységeiben a Tesco 40 ezer forintos bérpótlékot ad: itt már 360 ezres kezdő bruttó bér áll szemben az Auchan 300 ezer alattijával.
KASZ: Ideje lesz újragondolni a 2023-as bérfejlesztést
Az Auchan Magyarország vezérigazgatójának, Dominique Ducoux-nak címzett sorokban arra kérik a hazai leányvállalat vezetőit, hogy gondolják újra az idei bérfejlesztést, csökkentve az elégedetlenséget, javítva a munkavállalói lelkesedést, valamint a cég sikerességét.
Önökön is múlik, hogy egy versenyképes vagy egy hanyatló vállalatot szeretnének Magyarországon látni
– olvasható a KASZ Auchan Alapszervezet nyílt levelében, amelynek megállapították, hogy az elmaradt bérmegállapodással a vállalat azt fejezi ki, hogy nem érzi át kellőképpen a munkavállalók szociális és anyagi problémáit.
Legolvasottabb
![Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721815394.jpg/240/?v=2024012201)
Putyin vérszemet kapott és nem áll le, átrajzolja Ukrajna határait
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200902/orig/image12336788141c8f4947_cropped_16-9_at_1454424095.jpg/240/?v=2024012201)
Komoly jogszabályt hagyhatott figyelmen kívül Lázár János minisztériuma
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721657035.jpg/240/?v=2024012201)
Nagy áttörés történhetett a cukorbetegség gyógyításában, bámulatos eredményt értek el
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57471/574719/57471957_4250785_21fd369c47e47c86a6f4049917174790_wm.png)