A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelő bizottsága (fb) mai ülésén többek között az MNB idei első féléves gazdálkodását tárgyalta, a bizottság egyúttal vizsgálat elindításáról döntött az MNB által megvásárolt ingatlanokkal, valamint az alapítványok létrehozatalának jogszerűségével kapcsolatban - olvasható a közlemény a jegybank honlapján.
A kiadott közlemény szerint - amely semmilyen konkrét számadatot nem tartalmaz - az fb mai ülésén többek között az MNB idei első féléves gazdálkodását tárgyalta, és tudomásul vette az első hat hónapra vonatkozó mérleg- és eredménykimutatást. Az fb elnöke üdvözölte, hogy az első féléves gazdálkodás eredményes volt, valamint hogy az első féléves nyereség után bizonyos: a teljes idei év gazdálkodása eredményes lesz, így a költségvetésnek várhatóan nem keletkezik feltöltési kötelezettsége az év végén.
Közölték: az fb az MNB által vásárolt ingatlanokkal kapcsolatos vizsgálattal, továbbá a Pallas Athéné alapítványok létrehozatalának körülményeire, jogszerűségére vonatkozó vizsgálattal folytatja a munkáját, így a közvéleményt érdeklő ügyek mindegyikében ellenőrzésre kerül sor. A vizsgálatok lezárultát követően a felügyelő bizottság tájékoztatást ad ki az ellenőrzés megállapításairól - áll a jegybanki közleményben.
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba