Az NVB előző nap - egyhangúlag hozott jegyzőkönyvi döntéssel - kimutatást kért az NVI-től a többes ajánlások statisztikájáról az országos pártlisták nagy száma miatt.
Az NVB Litresits András MSZP-Együtt-PM-DK-MLP-delegált javaslatára kért tájékoztatást az NVI-től. A bizottsági tag a szombati ülésen azt mondta: a törvény ugyan lehetővé teszi, hogy egy választópolgár több ajánlást is tegyen, ám szerinte a pártlisták magas száma miatt indokolt lehet a vizsgálat. Utalt arra, hogy jelenleg - egyelőre nem jogerősen - 18 pártnak van országos listája.
A delegált szerint elfogadhatatlan, hogy az országos listát állító pártok egy része eddig "közéleti tevékenységet érdemben nem gyakorolt", mégis van listája, azaz szerepelhet majd a listás szavazólapon. Litresits András a szombati ülésen azt mondta, miután megkapták az NVI-től a kimutatást, indítványozni fogja az ajánlóívek, illetve az azokon szereplő többes ajánlások összevetését is, különös tekintettel arra, hogy az íveken szereplő aláírások megegyeznek-e.
Közölte, úgy látja, a pártlisták nagy száma a pártfinanszírozási törvénynek "köszönhető". Szerinte egyes pártoknál "adott esetben százmillió" forint közpénz megszerzéséről lehet beszélni, ami "kéthetes ajánlásgyűjtés alapján teljesen nonszensz". Szerinte az NVB felelőssége, hogy a többes ajánlások ügyét tisztázza.
Patyi András az NVB vasárnapi ülésen elmondta: a jegyzőkönyvi döntés alapján megkereste Pálffy Ilonát, az NVI vezetőjét, aki arról tájékoztatta, hogy az informatikai rendszer nem tartja ezeket, a bizottság által kért adatokat nyilván, vagyis nem vezetik a többes ajánlások számát, statisztikailag sem.
Patyi András hozzátette, az NVI vezetője szerint ilyen adatok nyilvántartására az irodának nincs törvényi felhatalmazása sem. Az NVB elnöke jelezte: a választás lezárultát követően, az új választási rendszer értékelése során "elvileg előállítható lesz" többféle statisztikai adatsor és "nem kizárt", hogy akkor újra előkerülhet a kérdés.
Legolvasottabb
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Valami készül a háttérben: meglepetés jöhet a baloldalon?
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Eldőlt: ez a lista már biztosan nem lesz ott a szavazólapon