Újabb mérföldkövet jelentő lépéseket vezetnek be, amelyekkel még kedvezőbbé válnak az otthonteremtés feltételei, még többen juthatnak önálló otthonhoz, így még jobb körülmények között lehet majd családot tervezni, gyermeket nevelni - mondta a HírTv műsorában Novák az MTI beszámolója szerint.
Novák Katalin a miniszteri kinevezésével kapcsolatban azt mondta: a területek, amelyekért felel majd, ugyanazok lesznek, de nagyobb lesz a mozgástere, részt vehet majd a kormányüléseken, és személyesen be tud kapcsolódni a döntéshozatalba.
Bízik benne, hogy a döntések legalább olyan helyesek lesznek, mint eddig, és erre - véleménye szerint - megvannak a garanciák, mert egy "tíz éve kitaposott úton mennek tovább."
Legolvasottabb
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Tucatnyi pártot vettek nyilvántartásba a választásokra, de az MSZP-nek se híre, se hamva
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat